Aktuális témák:
2015.07.27 16:31:
Türelmetlen a NAV? Így kell értelmezni a befizetési határidőket:
adozona.hu
2015.07.25.
A befizetési határidő napján 0 óráig vagy 24 óráig esedékes az adó? A NAV intézkedése miatt fogalmazódott meg olvasónk kérdése. Dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
„Egyik teherautónkat a vámosok megállították Budapesten. (A teherautón rönkfa volt, de ez mellékes.) A megállítás 13-án délelőtt 10 órakor történt. Kiderült, hogy az adófolyószámlán 350 ezer forint adótartozásunk van” – mesélte kérdésében az olvasó. „De ez az adótartozás 13-án a 08-as bevallás okán könyvelődött fel, melyet el is kívántunk utalni 13-án. Azért emelem ki a 13-át, mert 12-e vasárnapra esett, így minden 13-ára tolódott, de ez is mellékes. Tehát el kívántuk utalni a 350 ezer forintot körülbelül délben, amikor beérünk az irodába. Viszont mivel a teherautót a NAV megállította, s ez alapján megállapította, hogy adótartozás van, ezért nem engedték tovább. Lefoglalási cselekményt hajtottak végre. Közben a NAV valamelyik irodájából felhívtak, s tájékoztattak, hogy amennyiben átutaljuk most azonnal a 350 ezer forintot, akkor továbbengedik az autót. Besiettünk az irodába, s elutaltuk a 350 ezer forintot. A NAV részére e-mailen megküldtük az utalás tényét, s elengedték az autót. Ennyi dióhéjban. A kérdésem: mikor esedékes a járulék vagy bármilyen adó befizetése? A határidő napján 0 óráig, vagy 24 óráig? Tehát esetünkben 13-a 0 órakor már az adófolyószámlán kellett volna lennie, vagy elég lett volna, ha 24 óráig megérkezik? Mert ugye a bevallásra 12-e 24 óráig van lehetőség. Ha a 4 órás utalást nézzük, akkor, ha akár 16 órakor, az utolsó pillanatban utalok, akkor is határidőben megkapja a NAV a pénzt.”
Verbai Tamás mindenekelőtt felhívta az olvasó figyelmét, hogy a kérdésben szereplő problémára csak a tényállás teljeskörű ismerete mellett adható egzakt válasz.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 37. § (1) bekezdése szerint az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség), az adóhatóság által megállapított adót – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Ha az adóhatóság által határozattal megállapított adó törvényben előírt esedékessége előtt a fizetésre kötelezett gazdasági társaság cégbejegyzés nélkül szűnik meg, a megszűnés napján valamennyi, az adóév egészére fizetendő adó esedékessé válik.
Az Art. 37. § (2) bekezdése alapján az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság számláján a befizetést jóváírják.
Az Art. 2. sz. mellékletének I. 1. alpontja értelmében az adókat a melléklet szerinti határidőig kell megfizetni, illetve a költségvetési támogatásokat e melléklet szerinti időponttól lehet kiutalni. Az e törvény 33. §-ának (3) bekezdése a)–c) és e) pontjában meghatározott esetben az adózónak az adóbevallás benyújtásával egyidejűleg az adót is meg kell fizetnie.
A fentieket értelmezve tehát az adókat az Art-ban megállapított határidőig kell megfizetni, amely értelmében – figyelemmel az Art. 37. § (2) bekezdésére – akkor minősül határidőben megfizetett az adó összege, ha a határidő (utolsó) napján az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte (azzal természetesen, hogy ha az utolsó nap munkaszüneti napra esne, akkor a határidő a következő munkanapon jár le).
2015.07.10 14:41:
A felszámolt pénzügyi intézményekhez és a nyugdíj-előtakarékossági számlához (nyesz) kapcsolódóan módosult július 7-étől a személyi jövedelemadóról szóló törvény – tájékoztatott a NAV.
Az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosításáról szóló 2015. évi LXXXV. törvény új bekezdéssel egészítette ki a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény [a továbbiakban: Szja tv.] 7. §-át és a 44/B §-át.
Az új rendelkezések a Magyar Közlöny 92. számában jelentek meg és 2015. július 7-étől lépnek hatályba.
A módosítást követően a magánszemély részére nem eredményez adókötelezettséget, ha a magánszemély pénzügyi intézménnyel szemben fennálló követelését eredményező jogviszonya a pénzügyi intézmény felszámolása miatt szűnik meg. A pénzügyi intézmény felszámolásával összefüggésben az adó feletti rendelkezés kapcsán a magánszemélynek visszafizetési kötelezettsége sem merül fel. Az adókötelezettség alóli mentesülés nincs adóévhez kötve.
A pénzügyi intézmény felszámolásával összefüggésben kárrendezés címén a magánszemélyt megillető összeg után adókötelezettség megállapításának nincs helye.
Az Szja. törvény 44/B §-ának új rendelkezése lehetővé teszi, hogy a nyugdíj- előtakarékossági számla tulajdonosa kérelmére az adóhatóság az általa megjelölt lakcímre vagy bankszámlára utalja ki a rendelkezés összegét, ha a számlavezető felszámolása miatt annak nyugdíj-előtakarékossági számlára történő utalása nem lehetséges.
Az új rendelkezések alkalmazhatóak a Buda-Cash Brókerház Zrt., a Questor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. és egyéb felszámolás alá került pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek vonatkozásában.
Azok a magánszemélyek, akik 2015. május 20-áig bevallás vagy munkáltatói adómegállapítás útján tettek eleget személyi jövedelemadó bevallási kötelezettségüknek és a nyugdíj-előtakarékossági számlára rendelkeztek, amely rendelkezés összege a pénzügyi szolgáltató felszámolása miatt az adóhatóság nem tudott a számlavezetőhöz elutalni, kérelem benyújtásával kérhetik ezen összegek kiutalását az illetékes adóhatóságtól.
2015.06.10 08:48:
Ha a gazdasági társaság veszteségének fedezetére szolgáló korábban teljesített pótbefizetés visszafizetésének a teljesítése nem pénzeszközzel történik, akkor a teljesítésként átadott eszközt - az eszközmozgással egyidejűleg - az értékesítés szabályai szerint kell elszámolni, azzal, hogy az így keletkezett követeléssel szemben kell a lekötött tartalékot csökkenteni.
2015.06.09 17:36:
Ha egy társaságban üzletrészt szerzünk, érdemes megfontolni, hogy magánszemélyként vagy más gazdasági társaságon keresztül lépünk-e be tulajdonosként. Utóbbinál jelentős előnyökre tehetünk szert, ha élünk a bejelentett részesedés által nyújtott lehetőségekkel.
Mi a lényege a bejelentésnek és mikor alkalmazható?
A bejelentett részesedés által nyújtott adóelőnyöket akkor lehet igazán kihasználni, ha az üzletrészt egy későbbi időpontban történő eladási célzattal vásároljuk meg. Ha az üzletrész megszerzését követő 75 napon belül bejelentést teszünk a NAV felé, akkor egy éves tartási időszak után történő üzletrész eladás nyeresége adómentes.
2015.06.03 12:36:
Közeleg a szabadságolások időszaka, aktuális lehet ez a téma:
Szabadság a munkában töltött idő alapján jár. Azon egyértelmű eseten kívül, amikor a munkát végzünk, ide tartozik a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés, de maga a szabadság, a szülési szabadság is szabadságot „szül”. A munka törvénykönyve (Mt.) e körbe sorolja a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapjának, a keresőképtelenség (amikor betegszabadságot, illetve táppénz ellátást kapunk) teljes, a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés három hónapot meg nem haladó, továbbá a munkavégzés alóli mentesülésnek az Mt.-ben meghatározott tartamát.
A szabadság alap- és pótszabadságból áll. Az alapszabadság mértéke húsz munkanap. Az alapszabadság mellett pótszabadság az alábbi jogcímeken jár.
a) Életkor alapján:
25. életévtől 1 munkanap
28. életévtől 2 munkanap
31. életévtől 3 munkanap
33. életévtől 4 munkanap
35. életévtől 5 munkanap
37. életévtől 6 munkanap
39. életévtől 7 munkanap
41. életévtől 8 munkanap
43. életévtől 9 munkanap
45. életévtől 10 munkanap
b) A tizenhat évesnél fiatalabb gyermeket nevelő munkavállalónak egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár.
c) Az apának gyermeke születése esetén legkésőbb a születést követő második hónap végéig, öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság jár.
d) A fiatal munkavállalónak évenként öt munkanap pótszabadság jár, utoljára abban az évben, amelyben a tizennyolcadik életévét betölti.
e) A föld alatt állandó jelleggel dolgozó vagy az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozó munkavállaló részére évenként öt munkanap pótszabadság jár.
f) A fogyatékossági támogatásra, a vakok személyi járadékára jogosult munkavállalónak, továbbá akinek a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodását megállapította évenként öt munkanap pótszabadság jár.
2015.06.01 13:03:
Az 5/2015-ös számú NGM rendelet 15. § (4)–(6) bekezdése 2015. június 1-jével lép hatályba.
(4) egy EKÁER-számot kell kérni akkor is, ha a szóban forgó ügyletben egy gépjárművel
a) egy feladó több felrakodási címéről,
b) egy címzett több kirakodási (átvételi) címére történik a közúti fuvarozás.
(5) A (4) bekezdés a) pontja szerinti esetben a) az EU más tagállamából belföldi kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén kizárólag a sorban utolsó felrakodási címet kell bejelenteni, belföldi feladási címről belföldi vagy az EU más tagállamában található kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén valamennyi felrakodási címet be kell jelenteni.
(6) A (4) bekezdés b) pontja szerinti esetben
a) belföldről az EU más tagállamában található kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén kizárólag a sorban első kirakodási (átvételi) címet kell bejelenteni,
b) az EU más tagállamából vagy belföldi feladási címről belföldi kirakodási (átvételi) címre történő közúti fuvarozás esetén valamennyi kirakodási (átvételi) címet be kell jelenteni.
2015.05.29 16:29:
Még nem késő: Nemcsak a társasági adót, hanem az önkormányzati helyi iparűzési adót is május 31-i határidővel kell bevallania a naptári év szerint adózó vállalkozóknak. Az önkormányzati rendeleteket érdemes előzetesen átnézni (legalább átfutni), ugyanis ebben az önkormányzat nemcsak arról dönt, hogy bevezeti-e az adott adónemet, hanem hogy milyen adómértéket alkalmaz, vagy bevezette-e a kisadózói kedvezményt (azaz a 2,5 millió forintot a KATA szerint adózók részére), illetve a 2,5 millió Ft árbevételt, vagy ennél alacsonyabb összeget el nem érő adóalapú vállalkozásoknál érvényesíti-e adómentességet vagy ad-e ezen belül adóalap kedvezményt.
2015.05.27 13:25:
2015.05.27 11:59:
Ha az alanyi ÁFA mentes adóalany év közben az alanyi adómentesség értékhatárát túllépi, de tevékenységét nem az adott évben kezdte, illetve ha a következő évtől ÁFA fizetési kötelezettséget választ, olyan gyakorisággal kötelezett ÁFA bevallás benyújtására, amelyre a megelőző második évi elszámolandó adó adatai alapján egyébként kötelezett lenne.
2015.05.26 20:54:
2015. június 1-től ismét módosultak az EKAER-el kapcsolatos előírások. Néhány fontosabb változás:
2015.06.01-től már csak egy EKAER számot kell megállapítani akkor is, ha egy gépjárművel
egy feladó több felrakodási címéről,
egy címzett több kirakodási címére
történik a közúti fuvarozás.
Több kirakodási hely, illetve több felrakodási hely esetén 2015. június 1-jéig annyi EKÁER számot kellett kérni, ahány kirakodási hely, illetve felrakodási hely volt.
Az EKÁER Rendelet 2015. június 1-jével történő hatálybalépésével teszi lehetővé több felrakodási hely, illetve több lerakodási hely feltüntetését.
2015.05.24 17:58:
Egy éppen aktuális kérdés: a régi vagy az új tagot illeti meg az osztalék ?
Válasz: Az osztalék azt a tagot (tagokat) illeti meg,aki az osztalék fizetéséről szóló döntés meghozatalának időpontjában a társasággal szemben a tagsági jogok gyakorlására jogosult. Amennyiben az üzletrész értékesítése a döntés meghozatala után történt,az osztalék a régi tagot (tagokat) illeti meg. (Ptk 2013.évi V. törvény 3.könyv)
Minden jog fenntartva. Tel: 06-30-5646806, 9327850; E-mail: info@agro-invoice.hu
|